Uganda (az első rész ezen a linken olvasható) legnagyobb műsorszáma vitán felül a nemzeti parkjaiban élő gorilla családok. Hegyi gorillát három ország erdeiben találhatsz: Uganda, Ruanda és a Kongói Demokratikus Köztársaság. Ruanda éppen mostanában emelte fejenként 1500$-ra a nemzeti park beugrót, a Kongói DK meg annyira demokratikus, hogy semmi nem garantálja, hogy kijössz élve, úgyhogy csak Uganda marad, a maga 600$-os parkbelépőivel.
Míg a Bunyonyi tóhoz csak 8 km kéjutazás várt vörös, poros földúton, a Bwindi Nemzeti Parkba már 26. Tényleg a világ végén érzed magad, míg meg nem látod a falut a nemzeti park kellős közepén. Mivel a gorillákkal minden csoportot csak egy órát engednek eltölteni, valószínűleg ezeknek az embereknek a dolga, hogy előadják a délutánra már adott esetben unatkozó turistáknak az autentikus törzset és hogy üzemeltessék az ajándékboltokat. A szállások viszont kifejezetten kellemesek, mondanom sem kell, meg is kérik az árukat. Mi egy olyan öko hotelben voltunk, ahol esővizet használnak és este hatig be sem kapcsolják az áramot. A hideg italokon kívül semmire nem is hiányzik addig.
A túrák reggel indulnak, a gorillákat kizárólag gyalog lehet megközelíteni, ha testközelből akarsz velük találkozni. Mozgáskorlátozottakat és időseket ugyan arany áron bevisznek "gyaloghintón" is, meg van lehetőség helikopteres nézelődésre, de 99% szépen besétál a dzsungelbe és reménykedik, hogy a trekkerek jó munkát végeztek és hamar meglesz a gorilla család.

Négy fős társaságunkból kettőnknek nagy szerencsénk volt, olyan 40 perc alatt meglett egy tíz fős, javában táplálkozó és elég aktív kompánia. A másik két kolléga órákat gyalogolt a meredek lejtőkön, mire megtaláltak négy szinte alvó gorillát. Egyébként az egész történet jól ki van találva és általában jól is van szervezve. Fegyveres őrök kísérnek a vadorzók és az erdei elefántok miatt, illetve megy minden csoporttal egy-két ranger is. Ezek az emberek úgy szaladgálnak a lejtőkön, hogy egy szaporább lélegzetet nem kell venniük. Ugyanez a vendégekről egyáltalán nem mondható el. Mi azt kértük, rakjanak egy olyan csoportba, akiknek mindegy mennyit kell menniük, de a lehető legtöbb gorillát lássák. Erre összeraktak minket néhány 60+ éves ausztrállal. Akik aztán hősiesen letolták a menetelést és délután már együtt haverkodtunk a "kantinban". Egyikük nagyapja Steindl volt és Nyugat-Magyarországról vándorolt ki. 102 évig élt az öreg és közszeretetnek örvendett egész életében. A túratárs unokája ennek örömére látogatott el néhány éve Pestre, ahol elpilledt egy kocsmában a székeken. A személyzet nem vette észre és rázárták a csehót. De ez egy másik történet, lényeg hogy sokadszorra tűnik úgy, hogy tényleg az ausztrálok az egyik legfaszább gyerekek a világon.
Aki elolvasta idáig, megérdemli, hogy rátérjek végre a gorillákra, képekkel, videóval.

Ez maga az erdő a hegyekben, meg a szállásunk, a Gorilla Mist Camp. Nem egy rossz hely.

A nap eligazítással indul, ahol elmondják, hogy hét méter a biztonságos távolság, annál közelebb ne menj. Aztán bemész a csont sűrű őserdőbe (nem véletlenül Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Park a hivatalos neve) és ott lesz tőled két méterre az ezüsthátú, a kisebbek meg hozzád is érnek, annyira megszokták az embereket maguk körül.

Az az ügymenet, hogy a trekkerek kora reggel kimennek és ahol előző nap utoljára látták a gorillákat, onnan követik a nyomaikat, míg rájuk nem akadnak. Mivel egy-egy család területe olyan 20-25 négyzetkilométer és vannak átfedések, kiszámolható, hogy maximum mennyit kell elvileg caplatni utánuk. A csoportok aztán elindulnak a trekkerek után, akik jó esetben nagyjából egy óra múlva már jeleznek, hogy pontosan merre kell menni. A módszer csak annyira működik, hogy bárkinek visszaadják az összes pénzt, ha nem lát gorillát. Gondolom a nagy magabiztosságot segíti az a néhány szerencsétlen példány, aki itt-ott ki van kötve az erdőben (el ne hidd, hogy így van!).

Aztán egyszer csak találkozol a trekkerekkel, akik mutatják, hogy hol vannak a gorillák és először csak néhány foltot, vagy alakot látsz a fákon.

Majd néhány perc múlva már szó szerint testközelben leszel velük.

Ha szerencséd van, ott fognak üldögélni a nagy hímek is. Nekünk szerencsénk volt, ebben a családban ketten is vannak.

Ő a család feje, a domináns ezüsthátú. A rangerek épp csak annyira szolgálják ki a látogatókat, hogy bozótvágóikkal szépen "körbevágják" a nyugodtan falatozó gorillákat, hogy mindenki minél jobban lásson, minél jobb fényképeket készíthessen. Tanult kolléga fejtette ki, hogy neki a Majmok bolygója óta gyanús az összes emberszabású. Mondtam neki, hogy ahogy ezek a gorillák a hátukon fekve, égnek meredő lábakkal rágcsáltak valami cserjéket az éber kómában, nekem is gyanús volt, hogy készülnek valamire.

A körbevágás után nagyjából ilyen képeket lehet készíteni.

Mivel a dzsungel az dzsungel és bizony ezek az állatok mozognak, van amikor csúszni-mászni kell, hogy megtaláld őket a sűrűben. Igazán nem is tudom hogyan, de az egyik bokor alatt kiszúrtam egy anyát a kölykével, amiért aztán hason csúszva verettem be a dzsindzsába, hogy fel is tudjam venni. Majd benne lesz a videóban. Amikor meg kevésbé melós a helyzet, elnézegeted pár méterről, hogyan étkezik egy kétszáz kilós, teljesen békés óriás.

Akármekkora szerencsénk volt a gyors találkozással, másfél óra múlva elindítottak minket kifelé az erdőből, hogy a kelleténél mi se zavarjuk hosszabban a gorillákat. Egy jó órás hegymenet után vissza is értünk az útra, aztán irány a tábor és az elektromosság korlátozása miatt a langyos sörök.

A tábor bejáratánál amúgy ez az ízléses szobor fogad.

Másnap reggel aztán gyors kaja és indulás vissza Entebbe-be, ahonnan Tanzánia felé megyünk majd tovább. Kifelé jövet a nemzeti parkból, botrányosan élesen látszik, hogy meddig tart a park és hol kezdődik a "civilizáció". Egy pillanat alatt vége az erdőnek és kezdődik a tarvágás, hogy legyen helyük a legelőknek és a banánültetvényeknek. Amíg viszont az erdőben vagy, látsz azért néha mást is a gorillákon kívül. Sajnos az erdei elefántokról lemaradtunk, de ez éppen egy csuklyás cerkóf.

Végül az ígért videó, Ruanda hegyi gorillái a Bwindi Áthatolhatatlan Nemzeti Parkban.