Örs mindenkinek

St Lucia és az iSimangaliso Wetland Park

2016. november 15. 11:02 - Tetlák Örs

dscn2241.JPGSt Lucia valamikor egy KwaZulu-Natal tartományban az Indiai-óceánba ömlő torkolat volt, ám a felhalmozódott homok elzárta az óceántól, így ma tulajdonképpen egy javarészt sós vizű tó. Ami tele van nagyobb részt vízilovakkal, kisebb részt krokodilokkal, ezért nagy számban nem létesítettek kijelölt fürdőhelyeket a partján. Állítólag cápák is vannak benne, de a nagyjából fél-egy méteres vízben el sem merem képzelni, micsoda gigantikus példányok élhetnek. Mondjuk pecázni sokan járnak ide, úgyhogy halaknak csak kell lenniük a vízben (meg nyilván a vízállás sem egész évben ilyen kilátástalan). Arra ötletem sincs, hogy miért nem "nyitják össze" az óceánnal, hogy az apály-dagállyal újra úgy működjön, mint az eltorlaszolódás előtt. Erre a helyiek is csak azt válaszolták, amit elég gyakran fogsz hallani, ha ebben az országban jársz: "Mert ez Afrika". A vízilovakon és a krokodilokon kívül, nem meglepő módon rengeteg vízi madár is él itt és mivel a tó körül egy nemzeti parkot is létesítettek, mindenféle nagyvadak is fel-felbukkanhatnak.

Szerencsénkre pont elkaptunk egy induló kisebb sétahajót, így nem kellett órákat dekkolnunk, hogy valami egyáltalán elinduljon a turisztikailag gyérebb szezonban. A két órás út alatt az hagyján, hogy rengeteg vízilovat láttunk, de kormányosunktól meghallgathattam életem legrasszistább eszmefuttatását, a dél-afrikai nemzeti parkok és egyáltalán a vadvédelem jövőjével kapcsolatban. Dél-Afrikában egyébként a transzatlanti politikai korrektség teljesen értelmezhetetlen, nem is erőlteti senki. Vagy legalább is nem az Európában megszokott formában. Az apartheid ezer szempontból sem múlt el nyomtalanul, maradjunk annyiban, hogy a "rainbow nation" víziója (ahogy nevezni szeretik az ország lakosságát) itt-ott még elég messze van a valóságtól. Néha olyan soviniszta, rasszista eszmefuttatásokat vagy kénytelen kikerekedett szemmel végighallgatni, hogy nem hiszel a saját fülednek. De ez nem szociográfia, sem politikai elemzés, úgyhogy erre több időt ne is vesztegessünk.
A tó után - néhány pávián, bivaly, antilop és egy unatkozó, magányos orrszarvú mellett - elrongyoltunk Cape Vidalig, ami egyesek szerint a világ legszebb strandja, de innen inkább képekkel folytatom.

Egy ideje megfigyeltem, hogy át voltunk verve az óvodában, meg alsó tagozaton. A krokodil nem rikító zöld.
dscn2171.JPG

Egy fajtársuk kevésbé jó formában a kirándulóhajón.
dscn2178.JPG
Ők a fő attrakció, tényleg sok van belőlük.
dscn2193.JPG

Asszem ebből majd papayának kell lennie.
dscn2159.JPG
Ez egy jégmadár.
dscn2183.JPG

Ez egy másik, magyarul óriás halkapóként fut.
dscn2211.JPG

Bővebb ornitológiai ismeretekkel meg tudnám azt is mondani, hogy ez milyen madár pontosan, de ilyenekkel nem rendelkezek. Ha jól gondolom, valamilyen gémnek kell lennie. Biztosan nem pingvin, vagy strucc.
dscn2203.JPG

A tóra vezető stég előtt ilyen jól sikerült alkotások fogadnak.
dscn2231.JPG

Ez egy másik ízléses mű, nagyjából az előző mellett.
dscn2234.JPG

Ez már valamivel talán fogyaszthatóbb, bár a tehén hátán fészkelő, haltestű szárnyas antilopot nem biztos, hogy értem.
dscn2167_st_lucia.JPG

A tó látképe, bal oldalt az óceántól elzáró homokpad.
dscn2237.JPG

Egy Magyarországon viszonylag ritka közlekedési tábla.
dscn2241.JPG

És egy nem sokkal gyakoribb.
dscn2274.JPG

Cape Vidal felé (és onnan vissza) néztük meg az iSimangaliso park lakóit. Nem túlzás, hogy az érdeklődés nem minden esetben volt kölcsönös.
dscn2247.JPG

Cape Vidal - ahogy említettem, mondják rá, hogy a világ legszebb strandja. Csúnyának semmiképp sem nevezném, az biztos.
dscn2260.JPG

Ezek azok a pillanatok, amikor bemutatom, hogy meddig és milyen elánnal vagyok hajlandó bemenni olyan vízbe, amiről tudom, hogy van benne cápa (aztán majd ha elérünk Gansbaai-ig a történetben, lesz nagy változás).
dscn2269.JPG

Másnap a szárazföldön, Hluhluwe-ben már lényegesen nagyobb legény voltam. Amúgy erről szól majd a következő poszt.
dscn2303.JPG

Végül egy rövidke videó St Lucia vízilovairól. Nagy élmény, ahogy hajókázol közöttük, olyan igazi Afrika a tó környékének növényvilága is.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://orsmindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr7712771102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.