Örs mindenkinek

A Prédikálószék és a Vadálló-kövek

2018. május 06. 12:02 - Tetlák Örs

dscn5961.JPGSzent isten, két hónap fájó hallgatás után, újra valami hazai. Most a Visegrádi-hegységben mentünk egy kört, egy olyan alapvetést jártunk le, ahol én szégyen szemre még sosem voltam. Az útvonalválasztás másik indoka az volt, hogy 12-13 kilométert a 30 fokban elégnek gondoltunk egy első túrázós kutyának, meg nekem is. Kettőnk közül csak a kutyában kellett pozitívan csalódni, aki nagyjából dupla távot rohangászott végig a nap során. Bár voltak fenntartásaim, de az utána való üvöltözéssel is csak az első órában kellett felvernünk az erdő csendjét, utána példásan viselkedett. Lássuk tehát, hogy néztek ki a Vadálló-kövek és a Prédikálószék a májusi nyárban.

Dömösről indultunk, ahonnan a Rám-szakadék felé is "tömegek hömpölyögnek". Ahogy szoktuk, körtúrát tettünk és látatlanban sikerült jól kiválasztani az irányt. A piros kereszten mentünk fel a Prédikálószékig, onnan aztán a piros háromszögön vissza. Ilyen a falu széle.
dscn5923.JPG

Szikrázó napsütés, ezer fok volt egész nap, az erdei utakon meg mindenféle bogarak és egyéb kisállatok mászkáltak. Ahhoz képest, hogy kutyával nehezített volt a cserkészet, kifejezetten sok állattal találkoztunk. Rengeteg tudományágban vagyok teljesen járatlan, az egyik ilyen a rovartan, úgyhogy ez meg nem tudom mondani, milyen cincér.
dscn5952.JPG

Ehhez hasonló kabóca Laokoón-csoportot sem keveset láttunk. Update: tényleg kurva gyenge vagyok rovartanból, ezek nem kabócák, bodobácsok.
dscn5949.JPG

Ahogy haladtunk felfelé a hegyen, a fák között itt-ott már látszott a Duna.
dscn5925.JPG

Az út mellett folyamatosan gyíkok zizegtették az aljnövényzetet. Némelyiket nem volt könnyű észrevenni.
dscn5948.JPG

Néhányat viszont lényegesen egyszerűbb.
dscn5971.JPG

Ez a tisztás is a felfelé vezető úton van, nem csúnya.
dscn5939.JPG

Íme egy vagy teljesen zavartalanul napozó, vagy döglött vakond. A földön fekvés, a legyek és a tartós mozdulatlanság miatt utóbbira tippelnék.
dscn5941.JPG

A nap legérdekesebb találkozása ez az hüllő volt. Elsőre erdei siklónak gondoltam, ám mivel a rovartan mellett herpetológiából is rendkívül erős vagyok, utánanéztem és szinte teljesen biztos, hogy ez egy lábatlan gyík.
dscn5935.JPG

A csúcs előtt fogadott bennünket ez a szabadtéri feng shui emlékmű.
dscn5953.JPG

Ez pedig a Dunakanyar a Prédikálószékről. Ide tényleg érdemes feljönni, 2016 óta egy új kilátó is segít átlátni a fák felett.
dscn5955.JPG

A nap főszereplője is értőn tekintette meg a kilátást.
dscn5961.JPG

A kilátótól 500 méterre vannak a Vadálló-kövek. Megnéztem a neveiket: Árpád trónja, Felkiáltójel, Függőkő, Bunkó, Szélestorony és Nagytuskó. Hogy melyik melyik, arra még csak tippelni sem mernék. Egy-két szikláról viszont lelátni Zebegényig.
dscn5977.JPG

Van, ahonnan Dobogókő és a sípálya látszik. Itt mondjuk pont nem, ahhoz pár méterrel arrébb kellett volna menni.
dscn5983.JPG

Ahogy említettem, teljesen véletlenül jó irányba sikerült indulni, a Vadálló-kövek után ugyanis elég meredek a hegyoldal, ami felfelé gyötrő élmény lett volna a melegben. Akik szembe jöttek, néhányan panaszkodtak is rendesen. Ezt az egyébként simán teljesíthető emelkedőt leszámítva, teljesen család- és idősbarát az útvonal.
dscn5989.JPG

Törjük meg a panoráma képeket egy random bogárral.
dscn5928.JPG

Még egy sziklaalakzat a gerincen.
dscn5980.JPG

Néhány ponton, a kiszáradt fákkal egészen egyedi hangulatúak ezek a sziklák.
dscn5982.JPG

A kilátás meg végig pazar.
dscn5987.JPG

Visszaérve Dömös határába még találkoztunk egy rendkívül harcias szarvasbogárral is.
dscn5996.JPG

A nap hősével búcsúzom, cukiságfaktor ON.
dscn6000.JPG

Lehet, hogy két hónapnál hamarabb jelentkezek újra :)

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orsmindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr213894324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tke 2018.05.07. 19:04:19

Jó az útvonal, jó a poszt, még a "random bogár" is elfér, jók képek, szóval kerek. Egyetlen apró bibi van, ami talán orvosolható. Az I2 címlapra szegény lábatlan gyík került. Azért szegény, mert sokan kígyónak nézik és utálják. Neki inkább nyugalomra van szüksége, mint nyilvánosságra. A posztba talán én is bele tenném, mint érdekes megfigyelést, a címlapos képet azonban másikra cserél(tetn)ém.

Tetlák Örs 2018.05.07. 19:40:29

@Tke:
Kedves Tke, köszi a javaslatot és a kedves sorokat! Az I2 címlap viszont saját maga válogat, nem is tudom, hogy bele lehet-e szólni egyáltalán a képválasztásba.
És örülök, hogy tetszett a poszt!