Örs mindenkinek

Botswana - első rész

2018. augusztus 22. 12:44 - Tetlák Örs

dscn6744.JPGOtt tartottam, hogy túl voltunk Dél-Afrikán és egy éjszakát rápihenve a mozambiki élményfürdőre, egy autócserét követően megindultunk Botswana felé. Nem vállalok nagy kockázatot, ha arra tippelek, hogy az egész generációm agyába ivódott be a "Sivatagi show", meg az "Istenek a fejükre estek" jó néhány képkockája. Nagyjából ezekből a filmekből tudtam már kisgyerekként, hogy a Kalahári, meg főleg az Okavango-delta a világ legfainabb helyei kell, hogy legyenek és milyen szerencse, hogy mindkettő ugyanabban az országban van. El is suhant az a harmincpár év és nagyívű tervekkel nekiindultunk. Letoltunk 3000 kilométert az országban, végigmentünk a Transkalahari Highway-en, megnéztünk két nemzeti parkot, meg a fővárost és elkövettünk olyan óvodás hibákat, hogy tényleg csak kiröhögni tudtuk saját magunkat. Erről lesz a szokásos módon egy csomó kép és egy videó.

A bejárt útvonalról itt egy kis térkép. Pirossal a parkok és táborok kezdőbetűi szerepelnek, meg Ponta do Ouro, hogy valamit tudjak mutatni, mekkora utat jártunk le viszonylag rövid idő alatt. Az "M" a Moremi Game Reserve (ez az Okavango-delta), a "CH" a Chobe Nemzeti Park, az "L" és a "P" Letaba és Pretoriuskop táborok a Krüger Parkban. Livingstone már Zambia, arról majd ha a Victoria Falls-hoz érünk.
_utvonal.JPG

Ahogy Mozambikban, Botswanaban is kézzel fogható a különbség Dél-Afrikához képest. Mint azt később megismert gaborone-i idegenvezetőnk elmesélte, Botswana függetlenedését követően teljesen tudatosan választották a zebrát az ország jelképének. Egyrészt egyetlen törzsnek, népcsoportnak sem volt jelképe, ami meg talán ennél is fontosabb, tökéletesen szimbolizálja a fekete és fehér lakosságot. Ahogy a zászló közepén is egymás mellett van a vastag fekete és két vékonyabb fehér csík, az eget és a vizeket jelképező kékkel közrefogva. Itt senkit nem zavar, hogy a fehérek nem teszik ki a lakosságnak csak 2%-át. Ahogy azt is egy élmény hallgatni, hogy mennyire másként gondolkodnak a helyiek a brit protektorátus évtizedeiről. Itt nem gaz európai hódítók és gyarmatosítók vannak, hanem hálásak, hogy a britek megvédték őket a ndebele törzs és a búrok betörésétől, a protektorátust Nagy-Britanniában szinte kikönyörgő törzsfőnökök pedig nemzeti hősök.
Ha pár dolog ismert Botswanaról, azok mindenképpen köztük vannak, hogy az ország nagy része maga a Kalahári-sivatag, hogy Afrika legbiztonságosabb, legkevésbé korrupt országa és hogy tele van vadállatokkal. Mindhárom állítást simán meg tudom erősíteni. Annyiban árnyalnám a képet, hogy nem a nagy része, az egész ország a Kalahári-sivatag. Kevés kivételtől eltekintve, ilyen változatos a táj. Hol kevesebb a bokor, hol több.
dscn6679.JPG

Az utak mellett a legnagyobb veszélyt az ott kóválygó, vagy az úttesten pihenő, melegedő szamarak, tehenek és kecskék jelentik. A Kalaháriban rajtuk kívül még termeszvárak sorakoznak az út mellett, meg alkalmanként egy-egy strucc, vagy kistestű antilop. Északra viszont sok az elefánt és helyenként zsiráfok is kisétálnak a bokrok közül. Azt figyeltem meg, hogy a vidéki települések apró kunyhói minden országban kicsit más alakúak, kicsit más színűek. Botswanaban azonban viszonylag nagy számban állnak mellettük magasabb építésű 4x4 gépek, ami teljesen indokolt is, ha arra gondolunk, hogy a főutakon kívül minden út döngölt, murvás föld, vagy egyszerű homok. Ez egy átlagos "utcakép" egy faluról.
dscn7087_1.JPG

Ilyen falvak és kisvárosok szélén ugranak ki a bokorból a rend meglepően éber őrei a sebességmérőikkel. Ahogy beültem Botswanaban vezetni, olyan 400 méter után sikerült belefutnom egy gyorshajtásba. Viszont a rendőrök mosolyogva, szinte elnézést kérve, roppant udvariasan bírságolnak. Hiánytalanul kitöltik a papírokat és bankkártyával fizethetsz. Ketten vezettünk a csapatból Botswanaban, a bírságokat 1:1-re hoztuk ki, az elütött madarak számát viszont "váltótársam" 2:1-re behúzta.
Ahogy haladtunk első szállásunk felé, simán ránkesteledett a Kalaháriban. Megálltunk egy rövid pihenőre, felnéztünk az éjszakai égboltra és nem tudom, hogy valaha láttam-e már szebbet. A Tejút összes csillaga ott ragyogott felettünk, mintha a Hubble teleszkópon üldögéltünk volna. Ráadásul pont egy "vérhold" nevű jelenség volt, a milliárd csillag közepén ott vöröslött a szokásosnál lényegesen apróbbnak tűnő Hold. Ez volt az egyetlen alkalom, amikor nem zavart, hogy a többiek meddig cigizgetnek a kocsi mellett.
Feltűnő volt még az út mellett, hogy Funar polgármester Kolozsvárjához méltó gyakorisággal van minden a botswanai zászló színeivel lefestve. Fatörzsek, kukák, egyéb tereptárgyak. 52 éves ország, végül is érthető. Ez a pompás földimalac szobor is a főút mellett kápráztatja el a turistákat, ahány autó elment előtte, mind megállt.
dscn6788.JPG

Mivel a deltában értelmezhetetlenül elszabadult szállásdíjak vannak, úgy döntöttünk, hogy Maun városkában szállunk meg és kora reggel majd bemegyünk a nemzeti parkba. Mivel a miénknél csak nagyobb autókat láttunk, egy fiatal guide-tól meg is kérdeztük, hogy szerinte be lehet-e menni a Moremibe ezzel az autóval? Szerinte simán és a felvilágosításért cserébe megitta egy vödörnyi sörünket. Itt a szálláshelyen egyébként remek kecske sültet (braait) rögtönöztek nekünk, köretként babbal, a bab leveléből készült akármivel, meg az itt is népszerű "puliszkával". Ez Dél-Afrikában pap, Kelet-Afrikában ugali, itt talán nshima néven szerepel. De ugyanaz a fehér málé mindenhol.
dscn6695.JPG

Maun egyébként a tanzániai Arushához képest sehol nincs, bár mindkettőnek ugyanaz lenne a funkciója, jelesül a szafarizni érkezők kiszolgálása. Végül is van Maunban minden, reptér, éttermek, utcai árusok, szuvenír boltok, rohadt sok homok, meg segítőkész botwanaiak, de valahogy mégsem olyan szintű az urbanizáció.
Kora reggel aztán elindultunk az Okavango felé és elég hamar elhagytuk a betonozott utat. Kellemesen rázó, mély homokban haladva, még a nemzeti park kapujának közelében sem voltunk, de már találkoztunk egy elefánt családdal, néhány zsiráffal és rengeteg kudu bikával. Például velük.
dscn6700.JPG

A bejáratnál regisztráltuk a kocsit, meg eltűnés esetére a benne ülő személyeket és nagy rössel nekivágtunk. Méterekkel a bejárat után derült ki, hogy a Nissan X-trail tökéletesen alkalmatlan ezekre az utakra. A homok nemhogy komoly erőpróbát jelentett a kocsinak, hanem egyszerűen nem tudta megugrani. Nem telt el tíz másodperc a között, hogy mondtam, hogy milyen erős állatszag van és hogy felült a jármű a homokra és se előre, se hátra. Nem volt választás, kiszálltunk és elkezdtük kitolni a kocsit a homokból. Ahogy nagy nehezen megindult és a sofőr (nagyon helyesen) elment egy stabilabb részig, néztünk a távolodó kocsi után egy ragadozókkal teli parkban, bokáig süllyedve a homokban...de legalább kiderült, hogy Ponta do Ouro után, a deltába sem fogunk tudni bejutni a kifejezetten erre a célra bérelt autóval. Visszafordultunk a bejárathoz, telefonon hívattunk egy szafari autót, jó szívvel gondoltunk a remek tanácsot adó, sörvedelő guide-ra és leültünk megvárni, míg három órával később odaért a kocsi Maunból (ahonnan reggel is mi is indultunk). De akkor aztán nekiálltunk az Okavango bejárásának! :) Amíg a bejáratnál unatkoztunk, volt idő hornbilleket fényképezni.
dscn6713.JPG

Meg mókusokat.
dscn6706.JPG

Bent aztán pillanatok alatt belefutottunk az első elefántokba.
dscn6718.JPG

Nem meglepő módon, a sivatagban felszívódó delta (bár közel sem a július a vízben leggazdagabb időszaka) tele van kisebb mocsarakkal, vízfolyásokkal, posványokkal, ideiglenes tavacskákkal és alig észrevehető ösvényekkel. Teljesen biztosan voltunk benne, hogy ha bejövünk, még el is tévedtünk volna.
dscn6730_2.JPG

Az is nagyon hamar kiderült, hogy hála a reggeli szerencsétlenkedésnek, csak a terület szélét fogjuk tudni karistolni. Annyira nincsenek utak és akkora a terület, hogy el is felejthettük, hogy bejussunk a közepéig. A Chief's Island a delta legizgalmasabb része, oda viszont nem egyszerű bejutni, ott aludni meg szó szerint egy vagyon. Majd egyszer. Egy vízilovat legalább megkergettünk véletlenül a magas fűben, egy elefánt elől nekünk kellett lehúzódni, meg persze rengeteg állatot láttunk a mindenhol vizes, nedves legelőkön.
dscn6744.JPG

Ez az antilop faj Botswanaban csak itt él, itt viszont rengeteg van belőle. Leche, magyarul Zambézi mocsárantilop.
dscn6745.JPG

Zsiráfból sincs kevés.
dscn6722.JPG

Itt bonyolódtunk kisebb forgalmi félreértésbe a vadcsapáson.
dscn6768.JPG

Okavango életkép.
dscn6765.JPG

Három percben összeszedve, így néz ki, hogyan telt az idő. Vájtszeműek figyeljenek 1:10 környékén a páviánokra.

Mivel nem akarnék senkit befogadhatatlan mennyiségű képpel terhelni, a Chobe Nemzeti Parkot egy külön posztba száműzöm és kis csalással a főváros, Gaborone következik a visszaúton. Ekkorra már megjártuk a Viktória-vízesést is, de azt eredetileg sem kevertem volna össze Botswanaval, mindenek előtt mert nem ott van.
Íme egy "only in Botswana" felvétel. Az úton 120-as tábla van, de legalább helyenként figyelmeztetnek a vad- és elefántveszélyre. Okkal.
dscn7087_2.png

Szóval Gaborone, a harmincpárezres főváros. Ahhoz képest, hogy függetlensége elnyerésekor Botswana a világ második legszegényebb országa volt, szépen összekapta magát. Afrika összes többi országa is lehetne akár ilyen. Modern városközpont, nagy terek, kevés ember. Ez a három főnök emlékműve, ami előtt kaptunk egy jó órás történelmi betekintést. Láthatóan élvezte a srác, hogy van kinek elmesélni mindent, amit a hazájáról tud, a vendégkönyv szerint napok óta mi voltunk az első turisták. Hiába, Botswanaba nem a főváros miatt mennek. Amikor viszont megtudta, hogy honnan jöttünk, kapásból mondta, hogy "Puskás!", s-ekkel. Cserébe Budapestet összekeverte Bukaresttel, de addigra már opálos volt a tekintetünk.
dscn7098.JPG

Ilyen csodálatos katedrálist is találni Gaborone-ban.
dscn7100.JPG

A piacon találtunk olyan sült hernyót, amit pár nappal korábban ettünk egy étteremben. Ezt itt kihagytuk, viszont belefutottam egy kissé huzatos árusba, aki szerint hamis dollárral fizettem. Be kellett vele menni egy bankba, hogy elhiggye, hogy nem verem át. Lehet, hogy nem segített, hogy elszámoltam fejben a pula (a helyi pénz) és a dollár váltószámát és tízszer annyit kértem tőle vissza, mint amennyi járt volna. Itt a kosár hernyó, nem finom.
dscn7102.JPG

Ez a gaborone-i parlament. Ezt legalább lehet úgy is fényképezni, hogy nem vezetnek el gépfegyverrel, mint Nairobiban.
dscn7105.JPG

Pedig céleszköz lenne hozzá, ez egy világháborús emlékmű ugyanazon a téren.
dscn7108.JPG

Végül egy Botswana szempontjából kiemelten fontos minisztérium épülete. Kicsit szerényebben adják elő, mint azt mi megszoktuk.
dscn7109.JPG

Köszi a kitartást és a figyelmet! Legközelebb a Chobe Nemzeti Park jön még mindig Botswanából, utána aztán a Vic Falls-szal búcsúzunk Afrikától.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orsmindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr6014193839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tucano 2018.08.23. 01:28:36

tökjó kis beszámoló köszi. Sokat dolgozom Botswanával, rengeteg dél-afrikai menekül oda

Tetlák Örs 2018.08.23. 10:11:49

@tucano: Köszi! Elárulod, mit dolgozol Botswanaval?