Folytatom az élménybeszámolót a Krüger Nemzeti Parkból, aki lemaradt a rendkívül értékes első részről, itt pótolhatja.
Amit elregélni gondoltam volna, azt már megtettem az első részben. Most már csak képek, képek és képek lesznek, illetve egy videó. Pár mondatot azért csak beleerőltetek, íme.
Hajnal a Letaba folyó( helyé)n. Csendélet magányos vízilóval és egy talicska aprómajommal (egyébként páviánok).
Erre ébredsz a táborban. A kép jobb oldalán a bérelt csúcstechnika.
Egy a millió madárból, amik a víz körül keringenek hajnalban.
Ilyen is van.
A hajnali vadlesen akkor kezdődött az izgalom, mikor a ranger bejelentette, hogy a cerkófok azért idegesek és visonganak egy irányba, mert leopárdot látnak. Rögtön le is hűtötte a társaságot, hogy mivel a majmok szeme elég jó, lehet, hogy kilométerekre van. De azért bekanyarította a kocsit a susnyásba.
Eléggé megérte, megtalálta. Big 5/5, a leopárd. (Az előző négy az első részben van.)
Ugyanaznap délután az előttünk lévő kocsi fékezett a betonúton, majd 10 mp múlva kijött a bozótból és komótosan átsétált pont előttünk egy másik példány is. Azóta is csak nehezen hiszik el a helyiek, hogy egy nap kettőt is láttunk. A képen a reggeli van, amit hosszú-hosszú percekig figyeltünk és követtünk. A másodiknál nem bírtam előrekaparni a gépet a hátsó ülésről, mire átment és eltűnt a bokrok között.
Halászsas hajnalban.
Szarvascsőrű madár kora reggel.
Lehet, hogy nem gondolnád, de erősebb, mint egy felnőtt ember.
A vízilovak mellett ezért sem szokták itt a fürdést erőltetni.
A boldogság kék madara.
Ilyen csordákból láttunk négyet-ötöt, sok mindentől ezek sem tartanak, ha elindulnak, mennek, mint a birkák.
Ingyenes háttérkép, kis méretben.
A ménest vezető kanca.
Egy nem boldogtalan sakál.
Talán neki volt a legnagyobb agyara, amit láttunk. Letaba-ban van egy Elefánt Múzeum (három szoba az egész), ott elképesztő méretű agyarak vannak kiállítva.
Ha már elefántok, ennek a csordának a főnöknője lépett oda a Spark-nak (részletek az első részben). Itt még elég békésnek tűntek (azok is voltak, visszafelé egy kanyarban találkoztunk, mi a borjak felől érkeztünk, bekerültünk a főnökasszony, meg a kicsik közé, ezért lett hepciás).
Ezért a "megismételhetetlen" látványért küzdöttem fel szerencsétlen autót a murván, meg a köveken, hogy utána még az elefánt elől is menekülni kelljen. Nem tudom, látszik-e a vízben kettő bivaly és egy zsiráf. Távcsővel látszott.
Kaffer szarvasvarjak (tényleg ez a nevük), ritka és védett faj, itt csak öt hűsölt egy bokor alatt, de nem voltak hajlandóak egy képre összeállni.
Fajok találkozása I.
Fajok találkozása II.
Fajok találkozása III. Itt ötféle emlős van a képen, meg a széléről pont lecsúszó páviánok.
Keselyűk.
A 18+ rész előtt búcsúzzunk el a kiskorúaktól egy kiszáradt folyómederben császkáló elefánt családdal.
Mivel valószínűleg egyetlen 18 év alatti sem olvassa, úgyis mindenki továbbgörget, meg annyira nem is brutális, mutatok pár képet a Krüger kevésbé szép oldaláról. Mert az élet már csak ilyen.
Erről a szürkületben először azt hittük, hogy víziló, utána mivel nem mozgott, hogy kő. Másnap ugyanerre járva kiderült, hogy tényleg víziló volt valamikor.
A vízilovaknak a szárazság a legnagyobb ellenségük. Ahogy egyre kevesebb a fű és a víz, egyre nagyobb távolságokat kell bejárniuk, ha legelni akarnak. A bőrük nem bírja egy idő után, berepedezik. Ez aztán a vízben csak egyre rosszabb lesz, menni viszont menni kell, ha enni akarnak. Szárazabb években több száz víziló végzi így.
A bivalyok sem élnek örökké.
És akkor majdnem 13 perc a Krüger Parkból, beletettem minden videós tudásomat (ami nem túl sok). Ha hosszúnak érzed, nézd meg "porn-I-watch, porn-I-don't-watch" rendszerben.
