Örs mindenkinek

Hartebeesport Dam

2016. szeptember 02. 19:54 - Tetlák Örs

dscn0671.JPGA posztot megelőző időszakban mondjuk úgy, hogy anyaggyűjtés folyt, aminek első állomása egy víztározó volt Gauteng és a rendkívül eredeti nevű North West tartomány határán. Ami annyira "west", hogy mind a három Cape tartomány (észak, kelet és nyugat) nyugatabbra van tőle. Majd egyszer lehet, hogy írok róla, hogy melyik tartomány mi volt korábban - ha álmatlan éjszakáid lennének miatta míg megtudod, akkor meg beírod a keresőbe és voilá.
Visszatérve a mai fősodorra, Hartebeesport-nak nem csak az a szerencséje, hogy a mindenhova gátakat építő hollandok ide is eljutottak, hanem az is, hogy ugyanúgy köpésnyi távolságra van Pretoriától, mint Johannesburgtól. Mondanám, hogy olyan mintha kombinálnád a Budakeszi Vadasparkot és a Lupa-tavat, de itt egyetlen bölény sincs és (tudtommal) Gerendai sem épített még ide semmit.


Van viszont egy elefánt menedékhely (fogalmam nincs, mi lenne megfelelőbb a "sanctuary" szóra), ahol mentett elefántokkal lehet igazi turista módra bohóckodni és egy majom menedékhely, ahol pedig megunt és kidobott lemúrok, kapucinus- és selyemmajmok találtak otthonra. Viszonylag szabadon éldegélnek, el lehet közöttük sétálgatni pár órát. Elég jó szórakozás mind a kettő.
A mesterséges tó mellett van egy kisebb állatkert, kismillió "kézműves" árus és egy felvonó, ahonnan be lehet természetesen látni az egész környéket. A tavon vitorlások, a domb(hegy)tetőkön turisták, a gáton meg autók hossza sora, mert csak egyirányú a forgalom.
Ennek a napnak a tapasztalata, hogy bármilyen árust kérdezel meg, hogy kézzel készített-e, amit árul, a válasz természetesen igen. Tízből kilencszer az árus testvére a mester. Na, ezek a testvérek olyan termékenyek, hogy a Krügertől Fokvárosig, Durbantől Pretoriáig mindenhol ugyanazokat a faragott szobrokat és festett akármiket lehet kapni. Páran esküsznek rá, hogy az út menti sátrak mögött látták az "ébenfát" éppen boksszal feketére suvickoló segédeket is. Egy napos kirándulásokra viszont pont tökéletes a víztározó, estére meg úgyis mindenki hazamegy a nagyvárosokba. És akkor a képek.

Az elefánt menhely egyik lakója.
dscn0671.JPG

Professzionális elefánt étkeztetés
dscn0623.JPG

Az elefánt simogatás elszenvedői, bár gondolom már hozzászoktak és kevésbé izgatottak, mint akik simogatják őket.
dscn0626.JPG

Professzionális elefánt szelídítés. Csak ha elfordítja a fejét, már arrébb tesz 1,5-2 méterrel. Az etetés, a simogatás, meg egy közös kisebb séta az elefántokkal az alapcsomag része, ha rá is akarsz ülni, az feláras.
dscn0658b.jpg

Ezek a mentett és egyébként emberhez szokott majmok végig kísérgetik a turistákat.
dscn0678.JPG

Viszont szemétbánya zsebtolvajok, visznek mindent, ami mozdítható, letéphető, leakasztható.
dscn0681.JPG

Ezt a palackot is az egyik látogatótól lopták.dscn0709.JPG

Szirti borz, róluk még lesz szó későbbi posztokban.
dscn0732.JPG

A majom menhely néhány lakója.

dscn0738.JPG

dscn0736.JPG

Ilyen a kilátás a víztározóra, miután felmész a felvonóval a dombtetőre.
dscn0742.JPG

Ugyanez panorámában.
dscn0744.JPG

Ennyit a Hartebeestport Dam-ról, egy napot, vagy egy hétvégét bőven el lehet itt pihengetni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://orsmindenkinek.blog.hu/api/trackback/id/tr6312771080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása