Tavaly, amikor hazaértem Dél-Afrikából, kifejezetten hiányzott a tél. Pont hallottam, hogy a Hernád csonttá fagyott a Szlovák Paradicsomban, úgyhogy becsatlakoztam egy alkalmi csapathoz és megnéztem. Amilyen jó volt végigcsúszkálni a teljesen lefagyott folyón, annyira sajnáltam, hogy nem tudtunk végigmenni a folyómeder szélén, a sziklába vájt mindenféle tálcákon, létrákon, láncokon, meg egyéb műtárgyakon. Úgyhogy most visszamentünk és pótoltuk. Amennyire hideg volt tavaly, viszont gyönyörű napsütés, most ahhoz képest legalább tíz fokkal melegebb, viszont szürke, semmilyen idő. Itt-ott szállingózott a hó a nulla fok körüli időben, viszont az árnyékban csodálatosan lefagyott minden, úgyhogy az egyetlen versenyzőnek, aki nem hozott bakancsra húzható, kis tüskékkel felszerelt, csúszásgátló gumit (halvány fogalmam sincs, mi lehet az igazi neve, de ennél egészen biztosabb rövidebb), kalandos napja volt. Csúsztak a vasak, az ösvények, a domboldalak, az aszfaltozott utak, minden. Így nap közben több művészien kivitelezett talajgyakorlatot láthattunk, komolyabb baja viszont senkinek nem lett, nyugodtan röhöghettünk.
Megmutatom képeken, merre jártunk.

Az, hogy Szlovák Paradicsom, messziről bűzlik a marketing szagtól. Mennyivel aranyosabb, hogy Káposztafalvi-karszt? A Hernád viszont, ahogy medret vájt magának a mészkőben, az egy gyönyörű útvonal. Ilyenkor télen van egy kis Kanada érzete, mintha aranyat ásni indulna az ember a Yukon-on.

A nemzeti parkban több útvonal, több szurdok közül lehet választani, legtöbben tudtommal a Hernád-áttörésen mennek végig a Létánfalvi-malomig.

A folyó mentén végig ki vannak építve mindenféle segédeszközök, helyenként kifejezetten magasan és kitetten, szóval ilyen taknyos-csúszós időben el lehet vele bohóckodni. Ez pár "lépcső" a sziklán.

Ez pedig egy tálcás szakasz, ahol nagyobb darab felnőttnek azért nem árt összehúzni magát. Kapaszkodást segítő láncok mindenhol vannak, teljesen biztonságosan járható a szurdok. Összesen egy helyen mozgott komolyabban a láncot tartó fémrúd, de az sem egy kihívást jelentő ponton. A legnagyobb "veszélyt" az egyébként a kirándulókat segítő, most szétfagyott falétrák jelentették, de ezeket meg ki lehet kerülni.

Még ilyen szürkén, nyirkosan is, ez egy kifejezetten szép szurdok.

Tegnap ilyesmi látkép volt szinte végig.

Tavaly meg ilyen.

Idén végig tudtuk járni a kiépített útvonalat.

Tavaly meg még talán ennél is nagyobb élmény volt végigmenni a folyó jegén a szikrázó napsütésben.

Idén a kanyargó vizet követtük a párkányokon.

Tavaly meg a korcsolyázók kerülgettek minket a jégen.

A karszt útvonalai közül néhány szurdokba át lehet menni egy másikból, tavaly az áttörés egyik függőhídja után felmentünk a Kolostor-szurdokba, megnézni a lefagyott vízeséseket, meg felmászni a jéggel teljesen beborított létrákon. Hősnek érzi ilyenkor magát az ember, ahogy feljut a megfelelő felszereléssel. Míg utol nem éri ugyanazon az útvonalon feljőve egy helyi szlovák, farmernadrágban, gumicsizmában, kezében a kutyájával.

Idén más útvonalat választottunk, elmentünk a Létánfalvi-malomig, onnan pedig a Tamásfalvi-kilátóig. A legnagyobb csalódás a malomnál ért bennünket, ahol a táblával jó előre jelzett büfé természetesen zárva volt.

A kilátó viszont (ami tulajdonképpen egy kisebb szikla plató) mindenért kárpótolt, csak ezért érdemes lett volna megtenni az odavezető tíz kilométert.

Ilyen mélység van a kilátó alatt.

Néhány méterre innen még egy hermelint is megláttam, ahogy a bokrok között ugrált. Aztán elrejtőzött egy odúban, majd elmenekült. Korábban láttunk ez erdőben két szarvast, úgyhogy zoológiai szempontból is szépen sikerült a nap.

Visszafelé végigmentünk a szurdok feletti nyergen, ahonnan egyáltalán nem csúnya a kilátás. A szurdokok egyébként az egész nemzeti parkban csak egy irányba járhatók. Bár turistával alig találkoztunk egész nap, rendkívül szabálykövetőek voltunk és arra mentünk, amit kijelöltek menetiránynak.

Mi mással is fejezhettem volna be a napot Káposztafalván, mint egy káposztás sztrapacskával?

A viszont látásra!