Zuluföld büszkesége, KwaZulu-Natal tartomány egyetlen big 5 parkja, egyike Afrika 6-8 olyan nemzeti parkjának, ami azt állítja magáról, hogy az volt az első. "Home of the White Rhino", itt van belőlük állítólag a világon a legtöbb. Legalább 1500-nak kellene lenni, de az orvvadászat újabban itt is komoly probléma. Innen is üdvözlöm azt az idiótát, aki kitalálta, hogy némi őrölt szarutól jobban fog működni a cerka és külön köszöntöm azt sok tízezer ázsiai agyhalottat, aki el is hiszi ezt neki.
Ha nyala antilopot akarsz látni, akkor is jó helyen jársz, ebből sincs kevés. Mivel a "rhino whisperer" poént már elsütöttem, csak megerősíteni tudom, hogy tényleg sok orrszarvú van a parkban.
Ugyan ez is ragadozómentes túra volt, de kicsit mégis sikeresebb, mint a Dinokeng, mert itt legalább hármat láttunk a big 5-ból és nem különösebben kellett keresgélni az állatokat, amíg bent voltunk a parkban. Ahhoz képest, hogy későn értünk oda és nem is tudtunk zárásig maradni, nem volt ez rossz. Látogató rajtunk kívül alig volt, egyáltalán nem kellett másokat kerülgetni, legtöbbször egyedül autózgattunk a parkban.
Belépéskor itt is megfutottuk a szinte mindenhol kötelező csodálkozó, értetlenkedő, vicceskedő köröket a magyar útlevéllel, de elég könnyen elhitték a parkőrök, hogy létezik ilyen ország.
A bejáratnál magányosan eszegető elefántot szerintem odakötözték valamihez, mert többet nem láttunk belőle, viszont elmászkált körülöttünk egy olyan zsiráf család, ahol a borjúnak még lógott köldökzsinór a hasán. Aki erre járna, az jó ha tudja, hogy a park északi, dombos részén (ez a Hluhluwe) sokkal több állattal lehet találkozni, mint a déli szavannán (ez meg az Umfolozi). Az úton Johannesburg felé (vagy onnan ide) lehet látni egy kis "igazi Afrikát", viszont a távolság miatt nem elsősorban ide szervezik az egy napos kirándulásokat Gautengből. Duma vége, képek, videó.
A bejáratnál "kikötözött" turistacsalogató.
Hogy aztán egy Chevrolet Sparkban ülve rögtön el is gondolkoztassanak egy pillanatra.
Győzikének szeretettel.
"Oh say can you see, by the dawn's early light..." Ez egy afrikai halászsas.
Egy nőstény nyala.
Bár annak tűnhet, nem kitömött seregély.
Belőlük volt nem kevés.
Hluhluwe dombjai.
Végül egy kis videó a parkról a zsiráf borjúval, meg sok orrszarvúval. Állítsd HD-re, 3 perc az egész.