Málta minden szempontból közel van Afrikához. Nemcsak a viszonylag közeli partok, vagy az itt dolgozó afrikaiak nagy száma miatt, hanem például már az elindulás is két órás késéssel sikerült, hogy a valettai reptéren még egy órát várjunk a soha meg nem érkező transzferre. Ennyi hiábavaló várakozás után untam meg a telefonos ígérgetést: "várjunk egy kicsit, transzfer ugyan nincs, de mindjárt szereznek 60€ helyett 35€-ért taxit". Odamentem a pulthoz, ahova egy órával korábban is nyugodtan odamehettem volna és megrendeltem egy taxit - gyerekülés felárral együtt 35€-ért.
Tíz perccel később már az éjszakai suhanás alatt tűnt fel a műemlékek bazári, egészen cirkuszi kivilágítása, helyenként olyan volt mint egy kánikulai karácsonyi vásár. Az ébredést követően aztán kibontakozott ez az egyébként kifejezetten szerethető dél-olasz - arab mischung, nem is kicsi nemzetközösségi felhanggal.Milliószor hallani, hogy senki ne higgyen a katalógusoknak és ebből a szempontból Málta sem feltétlenül kivétel. A két legnagyobb csalódás Marsaxlokk és a Pretty Beach voltak, ezeket ugyanis kivétel nélkül a tenger felől fényképezik, így sem az ipari kikötők, sem a tankerek, sem a finomítók (vagy tárolók) nem látszanak, nem úgy élőben. Egyébként ilyen öböl neveket, hogy Pretty, Golden, meg Paradise egészen biztosan nem a halászok, a lovagok, vagy a (sikertelen) török hódítók adtak, ezek közül még a Golden áll legközelebb a nevéhez. És bár a szemét a tengerben kevesebb volt, mint például Barcelona strandjain, de pont itt szedtem ki a vízből egy-egy csobbanás alatt két marék műanyagdarabkát, és ugyanennyit egy egyszemélyes fürdőlepedőnyi területen a homokból. Katasztrófa, hogy mit művelünk ezzel a bolygóval.
Amilyennek az ember Máltát képzeli, az igazán Valetta, Mdina, kisebb részben Rabat (Victoria), de javarészt van némi görögös szedett-vedettség a szigeteken. Merthogy Málta, mint ország, az nem egyetlen sziget, hanem szigetek, viszont akár egy hét alatt is kényelmesen körbejárható Málta, Gozo és Comino, a három lakott sziget. A legnagyobb távolság is csak annyi, mint mondjuk Érd és Iváncsa. Íme az egyik kedvenc oldalam, a thetruesize.com "összehasonlítása", aztán induljunk is végig a szigeteken!

Tulajdonképpen bármilyen magasabb pontra megy fel az ember, szebbnél-szebb panorámákat láthat, főleg Mellieha környékén nehéz tévedni, ha ilyesmire vágynánk. Itt például a mellieha-i plébániatemplom mögött Comino és Gozo is kiválóan látszanak.

Teljesen véletlen (és aznapi "akciós" ajánlat) volt, hogy éppen Mellieha-ra esett a választásunk, de a lehető legjobb döntésnek bizonyult. Itt vannak ugyanis a gyerekek számára legjobb, homokos, lassan mélyülő strandok. Szerintem ebből a szempontból Ghadira Bay (angolul frappánsan Beach Bay) a telitalálat, de a nyugati parton az egymás melletti Golden, Tuffieha és Gnejna öblök sem elviselhetetlenek. Utóbbiban érezni a leginkább, hogy ide elsősorban a helyiek járnak. Mondjuk pont szombaton voltunk itt, de sokan grilleztek és rengeteg olyan kipakolás volt az itt bícselő családok részéről, amit aligha hoztak magukkal a fapadosokon. Talán ez az öböl volt a legérdekesebb a három közül, a sziklába vájt "csónakházakkal", meg a Tábla-hegyre hajazó képződménnyel és a háttérben Gozo szikláival. Ez lenne az.

Ez pedig Tuffieha, nem is tudom hány lépcsővel lejjebb.

A szintén Mellieha-hoz tartozó Armier Bay ellenben maga a helyi Balkán. A lakókocsi park, a félig kész és a soha el nem készülő épületek, az egy szem busz, ami vagy jön, vagy nem (a táblán, meg az online rendszeren teljesen más időpontok vannak, helyenként a menetrend igazán csak tájékoztató jelleggel van kiírva), a szemét mindenütt a környéken, mind-mind idegenül hatott. Ugyanakkor a buszsofőrök dicséretére váljon, hogy tulajdonképpen folyamatosan centiznek, nemcsak a városkákban, a közutakon is egyfolytában "súrolják" egymást a szembejövők. Jó hír a Budapesten és az agglomerációban közlekedni képteleneknek, hogy a sofőrök között kifejezetten kevés máltai arcélt fedeztem fel, így ez a képesség egészen biztosan tanulható.
Szerte a szigeteken feltűnő, hogy mennyire értékelik a máltaiak a macskákat. Kismillió helyen van kikészítve nekik macskatáp, víz és mindenféle kuckó, ahová behúzódhatnak. Szóval macskát nem nagy etwas fényképezni, de patkányt?!

Annyira vigyáznak a macskákra, hogy tele vannak a szigetek a rájuk figyelmeztető táblákkal.

Amihez képest talán csak a sünökre figyelmeztető táblából van több. Ennek legalább három mutációjával találkoztunk, ez volt a legaranyosabb. A háttérben egyébként a Vörös Torony áll, amivel elérkeztünk a máltai lovagokig. Róluk majd még mesélek, mert egyrészt nagyjából nekik köszönhető, hogy Málta ma független állam, másrészt a nyomaikat ki sem lehet kerülni, bármerre csavarog a turista.

Ha már mászkálás a szigeteken, két dolgot gondoltam lehetetlennek Máltán: a belföldi turizmust és az erdész szakmát. Aztán hiába nem lehet az ország egyetlen pontja sem 10 kilométernél messzebb a tengerparttól, mégis találkoztunk a szállodában máltaiakkal, néhány település szélén pedig egészen erdőszerű területeket láttunk, úgyhogy akár még erdész is lehet a szigeteken.
A máltai szőlőfajták közül (összesen kettő van) a Girgentina-t chardonnay-val házasítva kóstoltuk, egészen kiváló volt. Ahogy egy La Citadelle Gozo-i Syrah és egy Hauteville Shiraz Cabernet is. Lehet, hogy a máltai borok tényleg jók? A konyha egyébként olaszos, jók a máltai kekszek, helyi különlegesség a fügekaktusz (vagy medvetalpkaktusz, vagy opuntia) gyümölcséből készült likőr, a nyúl ragu és a kömény merész felhasználása. Utóbbiból van elég a szigeteken, a Kék Lagúnának is otthon adó Comino és a mellette lévő még kisebb sziget, a nevüket is a növényről kapták (Kemmuna / Comino és Kemmunett / Cominotto). Az irodámban a fügekaktusz heroikus növénytermesztési bravúrokkal termett egy, azaz egy darab gyümölcsöt, itt az út mentén, a gyomként növő kaktusz minden lapján van nyolc. És még nem is volt igazából "szüretidő". 
A híresztelések viszont igazak, a fagylalt aranyból van a szigeteken, a legkomolyabb a 3€-s egy falatnyi Hello Kitty jégkrém volt. Az a híresztelés is valós, hogy a víz a szigeteken ihatatlan. Nem a szó közegészségügyi értelmében, hanem ízre. És ez nagyjából igaz a helyenként a folyékony platina árában árult ásványvizekre is. Íme egy rommá érett fügekaktusz.

Egy rövid pillanatra még visszaugornék Ghadira Bay strandjára, hogy megmutassam, miközben a helyi Borkaik és Szíjártók az öbölben horgonyzó tucatnyi Lady Mrd-on kokózgattak, meg korrumpálódgattak, mi megépítettük az egész strand legnagyobb homokvárát. Majd ez volt persze a Főnökasszony elvárása az összes többi strandon is, ahol jártunk. Apa szerencséjére nem volt nagy a verseny.

Ha már korrupció, ezzel csodálatosan át is tudom vinni a folytatást a fővárosra, Valetta-ra. Ahol a Nagy Ostrom emlékműve egy ideje már a felrobbantott Daphne Caruana Galizia emlékhelye is. Oknyomozóként ilyesmikkel foglalkozott, hogy kormányzati korrupció, nepotizmus, pénzmosás, a szerencsejáték és a szervezett bűnözés kapcsolata, állampolgársági biznisz és azerbajdzsáni pénzek. Nem ismerősek ezek valahonnan?
Az ottomán Nagy Ostrom viszont a máltai emlékezet talán legfontosabb mozzanata. A Rodoszról a XVI. század elején éppen a török birodalom által elüldözött johanniták V. Károlytól kapták meg Máltát és eleinte a szájukat húzva rendezkedtek be a szinte terméketlen szigeten. Aztán pillanatok alatt a Földközi-tenger nyugati vidékének elsőszámú védelmezőivé avanzsáltak, egyszerre védve a nyugati partokat a törököktől és az észak-afrikai kalózoktól is. A Nagy Ostrom alkalmával, 1565-ben (hat évvel Lepanto előtt!) komoly véráldozatok árán, a komplett ottomán flotta ellen védték meg a szigeteket, meggátolva a törökök további nyugati terjeszkedését. A világraszóló hadi siker volt olyan jó csapatépítés, hogy a lovagok ekkor végleg lemondtak a rodoszi rekonkvisztáról, kiépítették a máltai védelmi rendszereket, új fővárost alapítottak és egészen egy bizonyos Napóleon érkezéséig uralták, fejlesztették Máltát. Na gyorsan egy macskás képet, mielőtt elvesztek minden olvasót!

Valetta tehát az alapítóról, a Nagy Ostrom alatt a lovagrend nagymesteréről kapta a nevét. Ma a legnagyobb város és az ország méreteihez képest elképesztően forgalmas. Tulajdonképpen mindegy is, de én meg nem tudtam fejteni, hol vannak a közigazgatási határok Valetta és elővárosai között. A főváros, Birgu, Bormla, Sliema, meg nem tudom még hány közigazgatási egység a csekély lakosságszám ellenére egy kifejezetten nagyvárosi egységet alkotnak. Az elektromos buszok, ahogy egyébként a két nagy szigeten mindenhol, mint a pókháló járnak be minden sarkot. A buszjegyek "gyűjtőjeggyel" 1,25€-ba kerülnek és két órán keresztül érvényesek. Kevésbé forgalmas időszakban, ennyi idő alatt nagyjából oda-vissza meg lehet járni a főszigetet.
És mindenhol építkeznek, Málta tényleg a daruk szigete. Új városrész, még egy emelet a szállodára, apartmanház és így tovább. Csalódást a fővárosban kizárólag az keltett, hogy a Nagy Kikötőben egy négyzetcentiméter árnyék nincs. Gyönyörűen lekövezett kikötői sétány, yachtok, tengerjárók, erődök és 50 fok. Egészen megterhelő tud lenni. A Waterfront egyes részei meg kissé elütnek attól a képzettől, amire az ember számítana.

Szokás mondani, hogy magyar emlékek mindenhol vannak, és tényleg. Az első helyes megfejtő, aki megmondja, hol van ez az emléktába, a vendégem egy sörre!

Ez pedig egy szokásos valetta-i utcakép. Az óváros tényleg megér pár nap bóklászást, nekünk egy délutánba is szinte minden belefért. Persze egy három évessel sem múzeumokat, sem templomi művészetet nem érdemes beleálmodni a programba, de Valettába nem különösebb kihívás eljutni egy hosszú hétvégére, úgyhogy ezek kényelmesen pótolhatók. Óriási szerencsénkre, mire bementünk volna bármelyik erődbe, mindegyik bezárt (ha jól emlékszem már 16.00-kor) erre esetleg érdemes odafigyelni.

A fősziget nyugati városkái közül a régi fővárosba, Mdina-ba mindenki el fog menni (menjen is, akinek mond valamit a King's Landing kifejezés, az meg pláne), a Blue Grotto csodaszép, Dingli Cliffs kilátópontjai közül viszont bizonyára a legértelmetlenebbet választottam. Egy óra földúton, meg aztán gyalog, míg felverettem, a látvány meg felejthető. Viszont kizárólag itt láttam háromnál több madarat egyszerre. Azóta sem tudom, hol vannak Máltáról a tengeri madarak? Talán egyetlen sirállyal találkoztunk összesen, meg verebekkel. A képen Mdina egyik belső udvara a város főkapujánál.

Málta és Gozo között a Kék Lagúnához hárommillió ajánlatból válogatva lehet eljutni. A tömeg ellenére is "kár lett volna kihagyni" típusú élmény. Még úgy is, hogy korábban sosem csípett meg medúza, itt meg rögtön kettő is (pici barna fajta). Arra nehéz nem gondolni, hogy mi kárt okoz ez az elképesztő tömeg ebben a természeti csodában. Fogalmam sincs, hogy ilyen igénybevétel mellett meddig marad ilyen kristálytiszta a víz, de egyelőre boldogul vele a tenger. Ami egy hangyányit zavaró, az a 10-15-20 eurós lehúzások (itt is). Két pihenőszék egy napernyővel például 20 euró (igazából az árnyékot veszed meg). Naponta kétszer-háromszor biztosan kiadják, mert a hajók a két nagyobb szigetről elég dinamikusan hozzák-viszik az embereket. De szép, tényleg szép.

Comino után északra tovább kalandozva, váratlanul sűrű (és tömött) kompjárat van Málta és Gozo között. Úgy tűnt, hogy teljesen tudatos, hogy míg Máltán az egekig építkeznek, Gozo-t autentikusabban őrzik meg. Itt nincsenek partmenti szállodák, lényegesen szellősebb a beépítés, a kisvárosok minden elemükben kisvárosok maradtak. A kompkikötő Mgarr felett a Fort Chambray erőd volt a következő csalódás: magánterület, bemenni sem lehet, a kikötő felé így egyáltalán nem lehet lelátni, az út viszont az utolsó 600-800 méteren gyalázat. Kárpótolt érte a Ta'Cenc Cliffs, ami ugyan egyáltalán nem gyerekbarát (konkrétan életveszélyes), de lenyűgöző.

Ahogy haladtunk tovább, a Dwejra öböl szép, a "belső tenger" a partról azonban egészen pocsolyaszerű. Az a naponta több száz búvár, akik itt merülnek, egészen biztosan nem osztják a véleményemet. Ta' Pinu bazilikája pont olyan monumentális, amilyennek képen tűnik, az épületben a csodás gyógyulásokat és születéseket megköszönő emléktárgyak pedig azt üzenik, hogy funkcióját is kiválóan tölti be.

Merthogy nem meglepő módon, a máltaiak kifejezetten vallásosak. Szinte minden nap valamilyen szent emléknapja van valamelyik településen és ilyenkor nem szerénykednek a kipakolással. Victoria (Rabat) városában futottunk bele, hogy Szent György halálának ünnepére irdatlan mennyiségű műanyag giccsel rakták tele a városkát. És hogy miért mondom, hogy Málta az angol nyelv és a nemzetközösségi kapcsolat ellenére igenis mediterrán? Mert például ez a "szobor", több órás harc eredményeként nem került fel a névadó székesegyház előtti ideiglenes emelvényre. Behozták egy platós kocsin a terecskére, leemelték (kézzel) egy vasszerkezetre, amivel együtt ráemelték egy sínre, feltekerték az egészet az emelvényre, ahol többszöri nekifutásra sem passzolt, leengedték, majd visszaemelték (kézzel) a platóra és elvitték. Közben megebédeltünk és néha elfordulva kacarásztunk.

Ha már Nemzetközösség. Nem először figyeltem meg, hogy brit felsőházi akcentussal is ugyanúgy zuhanyzás nélkül vetődnek be emberek a medencébe, mint Balkán-Alsón, sőt egy 10 méter átmérőjű medencébe simán beleszór egyetlen család 3 gumimatracot és két unikornist, aztán kerülgesd, jóbarát.
De ez nem Málta hibája. Merthogy az alig van neki. Erődök, templomok, őrtornyok, kiváló tömegközlekedés,  mindenhol fügekaktusz, iható sör (Cisk) és drága, de jó fagyi. Nagyjából így foglalnám össze.

Köszönöm, ha eljutottál idáig, remélem, hogy legközelebb is találkozunk!