St Lucia valamikor egy KwaZulu-Natal tartományban az Indiai-óceánba ömlő torkolat volt, ám a felhalmozódott homok elzárta az óceántól, így ma tulajdonképpen egy javarészt sós vizű tó. Ami tele van nagyobb részt vízilovakkal, kisebb részt krokodilokkal, ezért nagy számban nem létesítettek kijelölt fürdőhelyeket a partján. Állítólag cápák is vannak benne, de a nagyjából fél-egy méteres vízben el sem merem képzelni, micsoda gigantikus példányok élhetnek. Mondjuk pecázni sokan járnak ide, úgyhogy halaknak csak kell lenniük a vízben (meg nyilván a vízállás sem egész évben ilyen kilátástalan). Arra ötletem sincs, hogy miért nem "nyitják össze" az óceánnal, hogy az apály-dagállyal újra úgy működjön, mint az eltorlaszolódás előtt. Erre a helyiek is csak azt válaszolták, amit elég gyakran fogsz hallani, ha ebben az országban jársz: "Mert ez Afrika". A vízilovakon és a krokodilokon kívül, nem meglepő módon rengeteg vízi madár is él itt és mivel a tó körül egy nemzeti parkot is létesítettek, mindenféle nagyvadak is fel-felbukkanhatnak.
Szerencsénkre pont elkaptunk egy induló kisebb sétahajót, így nem kellett órákat dekkolnunk, hogy valami egyáltalán elinduljon a turisztikailag gyérebb szezonban. A két órás út alatt az hagyján, hogy rengeteg vízilovat láttunk, de kormányosunktól meghallgathattam életem legrasszistább eszmefuttatását, a dél-afrikai nemzeti parkok és egyáltalán a vadvédelem jövőjével kapcsolatban. Dél-Afrikában egyébként a transzatlanti politikai korrektség teljesen értelmezhetetlen, nem is erőlteti senki. Vagy legalább is nem az Európában megszokott formában. Az apartheid ezer szempontból sem múlt el nyomtalanul, maradjunk annyiban, hogy a "rainbow nation" víziója (ahogy nevezni szeretik az ország lakosságát) itt-ott még elég messze van a valóságtól. Néha olyan soviniszta, rasszista eszmefuttatásokat vagy kénytelen kikerekedett szemmel végighallgatni, hogy nem hiszel a saját fülednek. De ez nem szociográfia, sem politikai elemzés, úgyhogy erre több időt ne is vesztegessünk.
A tó után - néhány pávián, bivaly, antilop és egy unatkozó, magányos orrszarvú mellett - elrongyoltunk Cape Vidalig, ami egyesek szerint a világ legszebb strandja, de innen inkább képekkel folytatom.
Egy ideje megfigyeltem, hogy át voltunk verve az óvodában, meg alsó tagozaton. A krokodil nem rikító zöld.
Egy fajtársuk kevésbé jó formában a kirándulóhajón.
Ők a fő attrakció, tényleg sok van belőlük.
Asszem ebből majd papayának kell lennie.
Ez egy jégmadár.
Ez egy másik, magyarul óriás halkapóként fut.
Bővebb ornitológiai ismeretekkel meg tudnám azt is mondani, hogy ez milyen madár pontosan, de ilyenekkel nem rendelkezek. Ha jól gondolom, valamilyen gémnek kell lennie. Biztosan nem pingvin, vagy strucc.
A tóra vezető stég előtt ilyen jól sikerült alkotások fogadnak.
Ez egy másik ízléses mű, nagyjából az előző mellett. 
Ez már valamivel talán fogyaszthatóbb, bár a tehén hátán fészkelő, haltestű szárnyas antilopot nem biztos, hogy értem.
A tó látképe, bal oldalt az óceántól elzáró homokpad.
Egy Magyarországon viszonylag ritka közlekedési tábla.
És egy nem sokkal gyakoribb.
Cape Vidal felé (és onnan vissza) néztük meg az iSimangaliso park lakóit. Nem túlzás, hogy az érdeklődés nem minden esetben volt kölcsönös.
Cape Vidal - ahogy említettem, mondják rá, hogy a világ legszebb strandja. Csúnyának semmiképp sem nevezném, az biztos.
Ezek azok a pillanatok, amikor bemutatom, hogy meddig és milyen elánnal vagyok hajlandó bemenni olyan vízbe, amiről tudom, hogy van benne cápa (aztán majd ha elérünk Gansbaai-ig a történetben, lesz nagy változás).
Másnap a szárazföldön, Hluhluwe-ben már lényegesen nagyobb legény voltam. Amúgy erről szól majd a következő poszt.
Végül egy rövidke videó St Lucia vízilovairól. Nagy élmény, ahogy hajókázol közöttük, olyan igazi Afrika a tó környékének növényvilága is.
