Mit lehet két és fél nap alatt megtapasztalni Svájcból? Mindenek előtt, hogy tényleg kurva drága, tényleg kurva tiszta és tényleg kurva pontos minden. Álltunk hétvégén 6.30-kor a pályaudvaron, a távolban feltűnt a mozdony világítása, na mondom, itt a világvége, nem fog beérni! Beért, másodpercre pontosan. Az is hamar feltűnik, hogy a Schwitzer Dütsch elég röhejes, kis túlzással egy szót nem értesz belőle, viszont "német Svájcban" aránylag gyorsan váltanak irodalmi németre, ha látják az arcodon a kétségbeesést és/vagy a vigyort. A tömegközlekedés olyan, amiről minden vonat-, villamos-, vagy buszmániás álmodozik, a sajtok fantasztikusak és kiderült, hogy Svájcban termelnek bort is. Erről jut eszembe egy kvízkérdés, amin mind elvéreztünk: mondj egy svájci sör márkát!

Pedig vannak és nem is rosszak, de valószínűleg az előállítási költségük megakadályozza, hogy a városhatárnál messzebb vigyék őket, úgyhogy ha svájci sört akarsz inni, menj el Svájcba. Még szerencse, hogy a csokoládé gyártók úgy voltak vele a híres alpesi kakaóbab ültetvényeken, hogy ha a belgáknak sikerült, akkor nekik miért ne sikerülhetne átvinni a cuccaikat a határon. Hogy miért nem egyeztettek a sörösökkel, az rejtély.
Zürich lényegi része egyébként nem sokkal lehet nagyobb, mint Miskolc, vagy Debrecen, 3-4 óra alatt kényelmesen végig lehet járni. Az esős, szürke hidegnek köszönhetően, nem láttunk olyat, hogy a svájci Alpok felett a felhők közül betüremkedő napfény megcsillan a Zürichi tó vízén, de a belváros kétség kívül rendezett (meglepő gondolom) és minden utca tip-top, ahol turista egyáltalán előfordulhat. A kézműves csokoládékra nagyjából annyit lehetne költeni, mint a minden sarkon árult órákra és akármilyen meglepő, négymillió helyen lehet svájci bicskát is vásárolni. Viszont rengeteg szökőkút és közkút van, mindnek iható a vize, de ez nem mindenkit tántorít el tőle, hogy boltban vegyen mentes vizet.
A városképet nagyban meghatározó templomok valószínűleg kivétel nélkül katolikusként kezdték karrierjük, ma viszont reformátusok és meglehetősen puritán a belső terük. Néhány helyen látszanak a reformáció előtt készült freskók, de néhány falrészletet leszámítva, mindenhol le lettek meszelve. Mivel itt senki nem fog órákig a templomok falait díszítő freskókon ájuldozni, Zürichet egy nap alatt tényleg oda-vissza be lehet járni. Cserébe a felejthető templombelsőkért, itt ájuldozásra az étlapok ár oszlopát találták ki. És működik!
Jöjjenek a képek, amik között lesznek kakukktojások is.

"De szép ez a....mi a faszom ez?" - tűnődött el a meglepett költő, felérve a zürichi főpályaudvar utcaszintjére.

Ez alatt a Glockenspiel alatt egy pillanatra ellágyultam, ahogy az alatta kapható, mindössze 19.000 frankos Breitlingen gondolkodtam.
- Van frankos hiteled?
- Van sajnos.
- Mire vetted fel, lakásra?
- Órára.

Városkép a Lindenhof parktól. Nagyjából itt tolonghattak 1292-ben azok a felfegyverzett asszonyok, akik eljátszották a városra támadó I. Albrecht seregének, hogy Zürich nem védtelen. Utána már sokkal békésebb kihasználást választottak a térnek, marhavásárokat tartottak rajta (ha jól emlékszem).

Itt már majdnem látszódtak a hegyek, de minden nem sikerülhet az életben.

Afrika nem ereszt - autentikus népművészeti bolt az óvárosban.

Zürichi hangulat, talán látszik, hogy a párkányon a cserepekben fenyők vannak.

A Münsterhof.

A Fraumünster és a Városháza a Limmat partján. A szobor Hans Waldmann polgármestert ábrázolja. Hadvezér és államférfi, tényleg ezt írták rá.

Ez meg a híd túloldala.

A Grossmünster, állítólag Nagy Károly alapította.

Köszönetképpen gnómszerű eredeti szobrát a templomtoronyról leszáműzték az alagsorba.

Értékeli az ember a puritán templombelsőt, de ezt az ablakot nem sikerült megfejtenem. Nem tudom mit ábrázolhat, talán erdőirtást.

Legalább kisütött kicsit, mindjárt vidámabb lett minden.

Ganümédész sirályt akart fogni.

De nem sikerült neki, így maradt a sas képében őt elrabolni készülő Zeusszal a Zürichi tó partján.

Látkép majdnem a tótól.

Jogosan gondolhatnánk, hogy St. Gallen után ismét letaroltuk Svájcot, de ez csak egy chips reklám.

Kotonbolt a sétáló utcán. Néhány évtizede itt még örömlányok vadásztak kuncsaftokra, azóta már csak a bolt maradt az óváros régi dicsőségéből.

Ilyesmi kutakból van pár száz szanaszét a városban.

Van baj itt is.

Talány, hogy a Hotel Adler (sas) miért a tehenet választotta címerállatának.

Álomgyilkosok Svájcban is élnek, itt téli olimpiát nem akartak rendezni. Errefelé úgy szokás, hogy szavaztak róla: nem is fognak.

Zürichtől búcsúzóul egy tájkép sirályokkal. Most jönnek a kakukktojások.

Zürich után elmentünk egy egész napos vonatos túrára Chur várostól az olaszországi Tirano-ig és vissza. Mivel rutinosan otthon felejtettem a gépet, egy a panoráma vonatról készült telefonos képpel tudom vigasztalni a csalódott olvasókat.

A túráról visszafelé hallottuk az állomáson, hogy egy IC hat percet késik egy másik vonat hibája miatt. Lehet, hogy miután elhagytuk az országot, Svájcot elérte az apokalipszis, de a hazaúton még annyi belefért, hogy megnézzük a Rheinfallt, Európa egyik legnagyobb vízesését. Meg a felette lévő Laufen kastélyt, amit meg nem tudsz kikerülni, ha le akarsz menni a vízeséshez. Minden igyekezet ellenére, egy méterre a víztől, kizárólag ilyen párás képeket lehetett készíteni.

Erre nem lehet azt mondani, hogy "nem egy Schaffhausen", mert az. Legalább is innen néhány kilométerre van csak a város.

Ezzel a majdnem szivárvánnyal és tökig vizesen intünk búcsút a kantonoknak.

Svájcból legközelebb Genf kerül majd szóba, addig is kitartás!