Ahogy tanult és egyre kevésbé amatőr fotós barátom mondta, "emlékműveket teljesen felesleges fotózni, úgyis megtették már a profik és hidd el, hogy nekik jobban sikerült".
A Voortrekker Monument Pretoria határában a búr telepesek emlékműve, akiket a XIX. század erőltetett anglizációja (fogadjunk, hogy most olvasod életedben először ezt a szót) üldözött el Fokföldről. 1835 és 1838 között, a "nagy trek" (groot trek) keretében cirka 10.000 búr indult el a legtöbb kényelmet nélkülöző ökrös szekereken észak-keletre, hogy új földeket és megélhetést találjon az angol gyarmati fennhatóság határain kívül. Ők voltak a trekkerek, a pionírok, akiket a legkevésbé se úgy képzelj el, mint egy piros nyakkendős, kék rövidnadrágos kis pockot, sokkal inkább úgy mint egy ámist.
Ha a búrok nem lettek volna elég szerencsétlenek, a zuluk is éppen ebben az időszakban voltak a törzseket összefogó és terjeszkedő kedvükben, így az angol gyarmatosítók mellé a legkevésbé sem hiányoztak nekik más európai telepesek. Az ilyen-olyan támadások, csaták sorából kiemelkedik az 1838. december 16-i Blood River-i csata (talán a névből kitalálható, mennyire volt barátságos a találkozó), ahol pár száz búr sikerrel védte meg szekértáborát a rájuk támadó 15-20.000 zulu ellen. Háromezer zulu esett el, a másik oldalon viszont mindössze három telepes sebesült meg könnyebben. Ezzel a trekkerek tulajdonképpen végleg le is győzték a zulu törzseket.

A zuluk nélkül sem lehetett a legvidámabb dolog Fokföldről kiutált hollandnak lenni, ezekkel a szekerekkel nem kis meló volt átjutni a Drakensbergen és a Felföld (Highveld) hágóin.
Előttük tiszteleg tehát az emlékmű, amit számomra meglepő módon több fekete iskolás-csoport látogat, mint afrikaner leszármazott. Aztán persze kiderült, hogy december 16. ma már a Megbékélés Napjaként nemzeti ünnep. Korábban is az volt, csak 1994-ig (apartheid vége) a Fogadalom Napjaként, hiszen a telepesek Blood Rivernél megfogadták, hogy ha túlélik, nagyon hálásak lesznek. El nem tudtam képzelni, mit mesélhetnek az idegenvezetők az iskolásoknak, akiknek az őseit lemészároló telepesek emléke előtt tiszteleg az egész park. Minden csoportnak valamilyen helyi nyelven meséltek, úgyhogy most sem tudom.
Azt nyilván ki nem találod, hogy kizárólag mely napon világítja meg természetes fény az emlékmű "alagsorában" oltárként álló kenotáfiumot (ezt a szót sem tegnap olvastad utoljára, üres szarkofágot jelent). Úgy van, december 16-án. Megbékéltek (vagy nem), de Dél-Afrika ilyen, az emlékmű meg mint a képeken.

Ez maga az eskü, gránitba (vagy mibe) vésve.

A ma már bronzba öntött szekér a Blood River-től. Fogalmam sincs, hogy másolat-e, vagy egy eredetit "konzerváltak". Ha eredeti lenne, akkor hiányoznia kellene a csata helyszínén felállított "eredeti" szekértáborból. Viszont honnan lenne meg az összes szekér 1838-ból? Szóval nem valószínű, hogy eredeti.

Az alagsorban az üres szarkofág, a földszinten körbe a "groot trek" pillanatai a domborműveken.

Na nekik nem tudom hogy tudták ünnepi fényben feltüntetni a búrok érkezését Dél-Afrika e vidékére.

A kertben ábrázolt szekerekkel ellentétben, az eredetiken biztosan nem voltak reflektorok.

Pretoria látképe az emlékmű "erkélyéről".

Ha körbenézel, nagyjából ezt látod.

Az emlékmű környékén legelésző néhány blesbok (magyarul hókaantilop), egyikük hátán egy nyűvágóval.

Blesbok húspogácsából valami isteni szendvicset csináltam cheddarral és baconnel.

Egyelőre ennyit Pretoriáról, de a városba majd még benézünk egy bejegyzés erejéig.