Tanzániától búcsút véve, Arusha és Nairobi között hibátlan minőségű úton buszozhattunk, az egész Afrikában meglepően tevékeny kínai befektetők és kivitelezők teljesen vállalható munkát végeztek. Ha nem lett volna a határon felesleges packázás a kenyai szervek részéről (további részletek később), nem is tartott volna hat órát az út.
Addig 16 napon keresztül egyetlen közép-kelet-európai szót nem hallottunk, se lengyelekkel, se szlovákokkal, se csehekkel, se horvátokkal, se senkivel nem találkoztunk. A buszon viszont ott volt Agatha, a lengyel önkéntes lány, aki másfél hónapot töltött Tanzániában és átugrott Kenyába is körülnézni, mielőtt hazamegy. Egy gyors "dva bratankizás" után leráztuk a korai indulás ellenére szép számban megjelent utcai árusokat és már hasítottunk is.
Megérkezve vitán felül utunk legkényelmesebb és legszínvonalasabb szállására érkeztünk, a hotel tetőbárja minden pénzt megért. Ami tőlünk telt, azt meg is tettük, hogy ott is hagyjunk minden pénzt. Viszont ugyanitt ittuk Kelet-Afrika legborzasztóbb sörét, ami reméljük hogy romlott volt, mert kizárt dolog, hogy ennyire borzalmas sört bárhol a világon forgalmazzanak.

Volt másfél, tartalmas időtöltésre szánt napunk és a hotel is kínált mindenféle turisztikai programokat. Nagyjából ugyanazokat, amiket bárki megtalál, ha egyszer az életben megnézi a Tripadvisort. Mi eleve úgy gondoltuk, hogy kerítünk egy taxist, akit kifizetünk egész napra és elvisz mindenhova negyede áron, mint ha ugyanezt a szállodában vennénk igénybe. Az első fél napot elalibiztük a tetőbárban, másnap aztán tíz perc séta után találtuk meg az első taxist, Petert, aki elképzelésünkhöz képest rögtön telibe fél árat mondott, hogy mennyiért vállalja az egész napos túrát, úgyhogy nem is erőlködtünk további alkudozással.
A város melletti Nairobi Nemzeti Parkhoz tartozó elefánt árvaházzal indítottunk, ahol ha jól emlékszem 27 elárvult borjút nevelnek. Kisebb részük természetes okokból (éhhalál, öreg kori elhullás) vesztette el az anyját, nagyobb részük viszont az emberrel való találkozásnak "köszönheti". Párnak földművesek ölték meg az anyját, döntő többségének viszont orvvadászok. Mivel a cél az elefántok visszaengedése lenne a természetbe, naponta csak egy órát mutatják meg őket a látogatóknak. Meg még egyet engedélyeznek délután, a busásabb pénzt fizetőknek, úgyhogy elég nagy a tömeg. Úgy látszik ez az egy órás limit az állatok közelében valami keletafrikaikum. Viszont a helyi iskolás csoportokat külön kezelik, ami nekem kifejezetten szimpatikus volt, legyenek csak elkötelezettek a kis kenyaiak a természetvédelem iránt.
Az elefánt petting után mentünk be igazából a fővárosba, amitől előzőleg óva intettek, mert hogy választásokra készülnek. Ebből azon kívül, hogy csurig volt plakátolva a város, semmit nem vettünk észre. Kezdésként bemerészkedtünk egy turista lehúzó Massai Market-be, ahonnan meglepően gazdagon felpakolva távoztunk, hiszen "nem úr, aki nem pazarol", meg nem vásárol össze minden hülyeséget. Ezeknél az "autentikus" boltoknál külön műsorszám a bolt mögé kiültetett "kézműves", aki "maga készíti az egyedi műtárgyakat". De valahogy Fokvárostól Nairobiig minden kézművesnek ugyanaz jut eszébe, szinte ugyanazokat a szuveníreket lehet mindenhol megvenni. Tanzánia és Kenya persze hozzáteszi a maszáj vakításokat, de láttam tök ugyanazokat az "ébenfa" állatfigurákat Dél-Afrikában, Tanzániában és Kenyában is. Búcsúzóul (egy kis plusz pénzért) fotózkodhatsz egy "igazi" maszáj harcossal is, de ezért már a lelkünk mélyén szunnyadó kis antropológus sem lett volna hajlandó még egyszer kiszállni a kocsiból.
Így érkeztünk be a legbelebb belvárosba, ahol a Kenyatta International Convention Centernél kezdtük a túrát. Nekem egész Nairobi egy halvány Johannesburgnak tűnt, a KICC is egy Carlton Center lightnak. Viszont sokkal drágább volt és sokkal hamarabb meguntam.
Lefényképeztük azt a művészettörténeti mérföldkövet, ami a kenyai 100 shilling hátulján is látható, megtekintettük a brit gyarmati építészet kevés emlékeként megmaradt bírósági épületeket és elsétáltunk a legnagyobb izgalmakat tartogató Parlament épületéhez. Erről annyit érdemes tudni, hogy egy bűn ronda, szocreál épület és mint kiderült, tilos lefényképezni.
Na, én pont ezeket a táblákat nem vettem észre, meg egyébként is, ki számít arra, hogy éppen a Parlament épületét ne lehetne valahol lefényképezni? Lényeg, hogy kattintottam egyet, erre egy járókelő szólt, hogy ez itt tilos. Valószínűleg ugyanő súgott be az egy sarokkal arrébb, de takarásban álló katonáknak is, akik hosszú percekkel később jöttek utánunk, hogy most aztán lefülelik a nemzetközi összeesküvést az államhatalom ellen.
Ahogy kísért az utcán egy állig felfegyverzett közlegény, már út közben megkérdeztem tőle, hogy szerinte mi szándékunk lehetett a fényképpel. Nem érdekelte, odakísért a feletteséhez, aki "rendkívül sajnálkozva" tovább kísért a következő feletteshez egy őrbódéba a Kenyatta International Convention Center másik oldalán. Mivel mikor felmentünk a toronyba körülnézni, beléptetéskor jókat humorizáltunk az ott posztoló katonákkal, elég nehezemre esett volna elhinni, hogy légvonalban 50 méterre már az állam ellensége vagyok.
Nem mellesleg, mert a toronyból simán be lehet fényképezni a Parlament udvarára is (mindjárt mutatom a képeken). Van már némi tapasztalatom a világ számos pontján némi készpénzre hajtó karhatalmistákkal, ezért ahogy beértünk a bódéba, nyilvánvaló volt, hogy itt sem lesz másról szó, mint egy suttyó lehúzásról. Minden ilyen helyzetben azt a szánalmas színészkedést rühellem, amíg eljutunk oda, hogy milyen szerény, de nem sértő összegre gondoltak.
Itt némi bírósági úttal való fenyegetés, meg spontán pénzváltói mellékállás után (miszerint ha nincs elég kenyai készpénzünk, bármilyen valutában jó, majd ők "beváltják") 50$-ral lettünk rövidebbek. A bódéban, minő véletlen, öten voltak. Ja, és persze ki kellett törölnöm az államellenes fényképet. Még szerencse, hogy az egyébként végig mellettem álló cimbora, akivel egy pillanatig nem foglalkoztak, szintén csinált egy képet.
Így készült el a blog történetének legdrágább fényképe. A bódéba bekísérő katonának volt pofája úgy búcsúzni, hogy egyébként Isten hozott Kenyában. A helyzetre, meg géppisztolyokra való tekintettel kihagytam, amit a határon kénytelen voltam a magam szórakoztatására elsütni. Ott egy határőr kiválasztott a sorból a lengyel Agathával együtt, hogy poggyászellenőrzés lesz.
Olyan tíz percet beszélgettünk unalmunkban (a csomagokra ember rá nem nézett), mire leplezetlen gúnyos vigyorral jött vissza ugyanaz a határőr és jelezte, hogy most már lehet menni (angolul). Én meg válaszoltam neki, hogy "Te meg akkor kapd be a fa#ł@mat" (mosolyogva, magyarul). Ez mit jelent? (angolul) Így mondjuk magyarul, hogy legyen szép a napod! (angolul)
Miután tehát kissé bosszankodva hagytuk ott a Parlament világszép épületét, elmentünk a Nemzeti Múzeumba. Itt pont azokat a kiállításokat és pont azokat a kiállítási tárgyakat találtuk, amikre elsőre gondolnál. Kitömött állatok, törzsi viseletek és szokások, Kenya függetlenségi harca és Joy Adamson. Rohadt drága a belépő és rohadtul nem éri meg. Hazafelé vettünk pár üveg Kenya Cane rumot. A piacon, ahol találtunk végre egy italboltot, legalább jó volt a hangulat.
Az feltétlenül Nairobi javára írandó, hogy akármilyen koszos, poros, meg szemetes, itt bármilyen zabszem nélkül sétálgathatsz egész nap. Ha nem fényképezed le a Parlamentet, vagy nem rabol ki a választásokra alkalmanként felhergelt csürhe, az égvilágon semmi bántódásod nem eshet. Hacsak a Parlamenttől 50 méterre lévő fán fészkelő, népes marabu kolónia a fejedre nem pottyant.
Mindez képekkel illusztrálva.

Iskolás csoport az elefánt árvaházban. Az iskolai egyenruha nagyon megy Kenyában is.

Ez a kicsi bizony azért van betakarva, hogy meg ne fázzon. A gyerekeken sem véletlenül volt pulóver, elég hűvös volt így néhány fokra az Egyenlítőtől.

A Kenya-szerte mentett elefántok története egy-egy külön tragédia. Egyikük erősen sántított (pánikba esett, lezuhant egy kútba), másiknak el volt roncsolva az ormánya (csapda), néhány annyira kicsinek került ide, hogy szó szerint a széltől is óvni kellett az anyja és a csorda nélkül. Nagy ajándék a Földnek az ember.

Itt viszont kapnak egy második esélyt, a gyerekeket meg arra tanítják, hogy tegyenek az orvvadászat ellen és védjék az állatvilágot, meg a környezetet.

Nairobi belvárosának látképe. Minden négyzetmétere ígéretesnek tűnik.

Az egyik bírósági épület egy templomtoronnyal.

Utcakép egy hangyányit arrébb.

Kenyatta elnök szobra a város kellős közepén. Némi érthető fétis azt hiszem minden afrikai országban van a függetlenség elnyerését követő első elnök iránt. Mandela, Kenyatta, Nyerere és a többiek mind megkérdőjelezhetetlen tiszteletnek örvendenek.

Ez van a 100 shillinges hátulján. Van némi szocreál beütése, ahogy a többi papírpénzüknek is. Nekem a gyerekkoromat juttatták eszembe Paks akkor épült "modern" városközpontjával a lakótelep közepén, meg a papír húszason lepelbe burkolózott szobortestű férfival.

Nairobi a Kenyatta Center tetejéről.

Ez meg maga a Parlament, amit az utcáról tilos fényképezni.

Ilyen visszafogottan tapétázták ki az egész várost választási plakátokkal. Szoros verseny volt, Uhuru Kenyatta (a "nagy" Jomo Kenyatta fia) hivatalban maradt, az ellenzék kétségbe vonta ugyan a választások tisztaságát (a voksolás előtt néhány nappal kínozták és ölték meg az elektronikus választási rendszer atyját), a nemzetközi megfigyelők viszont nem. A győztesek ünneplése és a vesztesek tüntetései alatt meghalt néhány ember, business as usual, az élet megy tovább.

Ez a műalkotás a Nemzeti Múzeum kertjét díszíti.

Ez pedig a bejárat. Sosem értettem a modern művészetet.

A blog történetének legdrágább képe meg majdnem lemaradt! Íme, a lefényképezhetetlen Parlament épületének egy részlete.

Ezen a képen elrejtettem egy részletet, ami azonnal segít kitalálni, hogy vajon milyen nemzetiségű vendégek ülhetnek az asztalnál? A Tusker egyébként egy annyira jó sör, hogy Kelet-Afrikában csak az ugandai Nile jobb nála.

Búcsúzzunk ezzel a képpel Kelet-Afrikától, hiszen a tetőteraszról már csak a Carnivore étterembe mentünk el a gép indulása előtt. Kissé csalódást okozott, hogy az all you can eat étlapon egyedül valami strucc fasírtka képviselte a vadételeket. Ahhoz képest, hogy arra számítottunk, hogy majd végigesszük mindazt, amit addig végignéztünk, be kellett érnünk 8-10féle, háziasított állatból készült húsétellel. Köztük sült bikaherével, ami valljuk be, itthon ritka vendég az asztalon.
Szóval jó hely Kelet-Afrika, nagyon jó, menjen, nézze meg, aki csak teheti!