Fokváros és "A Fok" - a "mediterrán" Dél-Afrika

2016. szeptember 11. 08:59 - Tetlák Örs

Dél-Afrika nem igazán a városlátogatások országa. Nemcsak, mert egyes városrészekben kriminális a közbiztonság (fantasztikus teminus technicus), hanem mert ezek a városok építészetileg egyszerűen nem elég szépek. Azt nem merném állítani, hogy nem érdekesek, de aki nem különösebben vonzódik a vasbetonhoz, az nem fogja szeretni. Sokak állításával ellentétben, szerintem fentiek alól Fokváros is csak itt-ott kivétel. Valamivel több épület maradt meg a gyarmati időkből, mint a Fokföldön kívüli városokban, vannak hangulatos parkok, itt azért el lehet kapni a kolonizáció korszakának hangulatát, de az igazi különbség a Tábla-hegy, meg persze az óceán. Aki a gyarmati időket keresi, az menjen ki Stellenboschba, Franschhoek-be, Paarlba, vagy Durbanville-be. A borok palackjain úgyis nagyjából ezt a négy városnevet fogja találni szerte az országban.
Szóval Fokváros valamivel (sokkal) hangulatosabb, mint Johannesburg, vagy Pretoria, itt tényleg úgy érzed magad Gautenghez képest, mintha egy másik országban lennél.

A politikai inkorrektség jegyében ne kerülgessük a témát, Fokföldön sokkal több fehér él, mint Dél-Afrika más részein (ahogy a helyiek mondják: ideköltöznek, mielőtt végleg elhagyják Dél-Afrikát), az utcákon rengetegen sétálnak, este is van élet a városban, nincs az a "kerítés mögül kerítés mögé" mozgás, mint Gautengben. Tulajdonképpen olyan, mint egy mediterrán város, rengeteg magas, vasbeton épülettel. Viszont gyönyörű kilátást mutató városrészek is vannak szép számmal. A Waterfronttól (régi kikötő, ma tulajdonképpen egy óriási pláza) nem voltunk elájulva, de Sea Point, vagy Camps Bay kifejezetten hangulatosak. Ingatlant itt mondjuk csak az vesz, aki erre született, itt egy-egy tengerparti villa árából otthon megveszel egy megyét.
Érdekes módon a régi főtérnek (Grand Parade) a régi városházával kifejezetten afrikai hangulata van, amire biztosan ráerősít a világ minden kínai szutykát galambok és sirályok között kínáló több tucat árus. A Long Street és a Greenmarket Square árusai ugyanúgy akarnak majd átverni, ahogy Dél-Afrika bármely más pontján. Majdnem megvettünk egy Big 5 figurákból álló fali díszt, amit természetesen itt is az árus testvére készít, igazi mahagóni és ébenfa az anyaga, illetve mondanom sem kell, hogy 100% handmade. Addig tényleg csak itt láttunk ilyesmit, azóta viszont négyszáz másik helyen, úgyhogy gondolom ennek a testvérnek is annyi keze van, mint egy polipnak és ezer fős logisztikai csapatot is irányít a hátsó udvarból.
Ami viszont tényleg egy élmény, az a város felett elnyúló Tábla-hegy (aminek magyar neve mutatja, hogy angol nyelvtudással régebben sem állhattunk sokkal jobban, mint ma), a Signal Hill és a Lion's Head szikla. Biztos vagyok benne, hogy utóbbiba az emberiség fele ugyanúgy bele tudja látni a gorillát, mint az oroszlánt, viszont előbbiből a névadás időszakában is csak kevéssel találkozhattak errefelé. Fantasztikus felfedezésként kitaláltam, hogy mekkora királyság lesz az Atlanti-óceán feletti naplementét a Signal Hill-ről megnézni. Hát, csodával határos módon, aznap ez egy olyan 50 másik piknikező, borozgató helyinek is ugyanúgy eszébe jutott, így nem mondanám, hogy a lemenő nap fényeire az üres magányba halnak bele tömegek a Signal Hillen.
Harmadik nekifutásra csak megírom, hogy mi van fent a hegyen. Kismillió tülekedő, az aurádat cafatokra tépő ázsiai turista a felvonón; remek, pár órás túraútvonalak; tényleg lenyűgöző kilátás minden égtáj irányába; rengeteg madár és szirti borzok. Ez az új kedvenc állatom, bár nem értettem, hogy nem pusztult ki réges-régen (ebből a szempontból nálam a wombat dettó ez a kategória). Kicsi, kövér, lustának tűnő szőrgolyó (ha emberről lenne szó, ez akár én is lehetnék), de amikor elindul, úgy cikázik a sziklákon, hogy szemmel nem bírod követni (ez meg már nem).
Fokvárosból biztosan mindenki lemegy a Jóreménység-fokához és a Cape Pointhoz (az ázsiaiakat itt sem fogod megúszni), erről olyan sokat nem írnék, van róla számolatlan leírás biztosan. A Chapman's Peak Drive gyönyörű (ha éppen nem gurult rá pár tonna szikla és le nem zárták), elmehetsz útközben akár Tokai-ba is (igen, arról a Tokajról nevezték el magyar telepesek), a félszigetet meg tényleg kár kihagyni. Simon's Town-ban mondjuk a pingvin kolóniából összesen kettő eltévedt egyedet láttunk a házak között botorkálni, ahogy se fókát, se bálnát, se delfint nem láttunk végig a Garden Route-on, amiről majd a következő bejegyzés fog szólni.
Végezetül a lelkem mélyéről sikítva feltörő David Attenborough üzeni, hogy a Jóreménység-foka nem Afrika legdélibb pontja, ahogy a két óceán sem itt ér össze, hanem L'agulhas-nál, amiről szintén regélek majd hamarosan.
Aki elolvasott ennyi mindent, megérdemli, hogy képeket is lásson. Ebből sem lesz kevés, íme:

Stellenbosch, itt van egyébként az ország egyik legjobb egyeteme is.

Franschhoek, nem véletlen az elefánt festése és az sem, hogy minden a borról szól a környéken.

A völgyet ugyanis hugenotta menekültek népesítették be a XVII. század végén, akik a korábban Elefánt-sarok nevezetű területet egyes részeit eredeti francia otthonuk városairól, tájegységeiről nevezték el és mindenhova szőlőt telepítettek. Itt a képen a Hugenotta-emlékmű.